2015. július 8., szerda

Általános tudnivalók




Szeretettel üdvözöllek, a Hesperidium Fabulosa oldalán.
A Blog, a Facebok Citrusok Magyarországon nevezetű csoporttal működik. 
Az "örök érvényű igazságokon" túl, megpróbálunk citrusfajtákat is bemutatni nektek. 







A citrusok tartása, és Gondozása nem egy bonyolult folyamat. Pár alapszabályt figyelembe véve igen könnyű a tartásuk, és gondozásuk. 
Aki elsőnek próbálkozik a citrusok tartásával, azoknak próbáljuk csokorba szedni a tartással kapcsolatos főbb irányelveket, és tanácsokat. 

Néhány jó tanács

Nagyobb kertészetekbe járva, gyakran megakad a szemünk egy impozáns citrus növényen, csak félünk megvenni, mert sok rosszat  hallottunk a tartási folyamatról. 
Magyarországon a legtöbb citrust a teleltetés folyamán teszik tönkre. Részben érthető is, mivel a citrusok a mediterrán hangulat legjelentősebb szószólói, ami nem is juttat eszünkbe semmi mást, mint a meleg, forró nyarat. 
Ezidáig rendben is lenne, de a citrusoknak télen hideg kell, mert ezek a növények is pihennek. Tehát csak akkor vegyük meg a növényt, ha télen tudjuk biztosítani számára a szél, és huzatmentes, világos, de erős fagyoktól mentes helyet. Minél magasabb a teleltetési hőmérséklet, annál nagyobb a növények fényigénye, amit télen csak mesterségesen tudunk pótolni. Így célszerűbb, a hideg teleltetést választani.
Télen (decembertől) amint a keményebb fagyok beköszöntenek, a citrusok öntözését fel kell függeszteni! Minél közelebb van a 0 fokhoz a teleltetés, annál kevesebb a vízigény. Fűtetlen helyiségben éjszakai gyengébb mínuszoknál nem szabad már öntözni a növényeket.
10 fok felett citrust már ne teleltessünk!

Vásároljunk bokros növényt, mert ezek képesek a legnagyobb terméshozamra. Törzses növényeknél, a feles, vagy 3/4-es törzseseket válasszuk. Bár ezek termőképessége is alacsonyabb, mégis bőségesen teremnek.
Magas 80 cm-100 cm vékony törzsön lévő növényeket ne vegyünk meg. Ezek ipar növények, és meg kell várni ameddig megerősödnek. Ezeket a növényeket professzionális felhasználásra állítják elő, és csak akkor vásároljunk ilyen növényeket, ha biztosítani tudjuk számára a megfelelő téli menedéket.

A megvásárolt citrus növényeket, csak akkor cserepezzük át, ha láthatóan eldeformálódott a cserép amiben megvásároltuk. A citrusokat rend szerint 3-4 évente kell átcserepezni, egy számmal nagyobb cserépbe, mint az előző. A növényt kiemeljük a régi cserépből, majd a letapadt hajszálgyökereit egy éles késsel levágjuk (1-2 mm) majd az új cserépbe helyezve, körbetömjük az új szubsztrátummal. Az átültetést ne tavasszal, és ősszel végezzük, hanem teljes vegetációs időszakban május-és július hónapban.
Az átültetést követően 2-3 hétig ne műtrágyázzuk a növényt!
Törekedjünk arra, hogy a növény minél kisebb cserépben legyen, így könnyebb a mozgatásuk, és a teleltetésnél is kevesebb helyet foglalnak el. Ne ültessünk citrust azonnal nagy edényben, mert a gyökereit fogja nevelni, és sokáig nem megy semmire.

Tavasztól, késő őszig nem is olyan nehéz a tartásuk, mert látványosan fejlődnek, nőnek, és virágzanak, hisz a nyári klímánk tökéletesen megfelel számára. Csak akkor vásároljunk citrust, ha nyáron tudjuk biztosítani neki az állandó szabad levegőt. Sajnos rossz hír a panel lakásban élőknek: A citrus csak akkor marad meg, ha legalább erkéllyel rendelkezik a lakás. Azonban így is nehéz a tartásuk.  Az első fagyok beállta előtt kell a növényeket a télire kiszemelt menedék helyre pakolni.
Célszerű, egy fűtetlen, minél világosabb zárt helyiség. Szeptembertől a műtrágyázást függesszük fel, és az öntözővíz mennyiségére is vigyázzunk. A citrus növények a téli hónapokban pihenni fognak, ehhez az ideális hőmérséklet a 0 - 5 fok, nem kell megijedni ha egy egy éjszaka akár gyengébb mínuszok is érik őket. Ennek a feltétele, a zárt, szél, és huzatmentes helyiség. Ha 0 fok közeli a hőmérséklet, akkor télen nem kell öntözni a növényeket, száraz talajban teljes levélzetben fogják átvészelni víz nélkül a telet. Nagyon hidegeknél, védhetjük őket lomb takarással, és a cserepek takarásával.


Egy hasonló kinézetű növényt, nem kell átcserepezni, majd csak a vásárlást követő 2. évben. Ha biztosítjuk neki a megfelelő tápanyagellátást, akkor nincs szüksége nagyobb nevelő edényre. A gyökerek jelzik, hogy mikor szükséges az átcserepezés.

Együttműködő partnerünk, a Citrus és Pálma webáruház: 

Citrus és Pálma Kft. | Kertészet és Kertészeti Webáruház


Kellemes citrus tartást kívánok mindenkinek!

Általános tudnivalók

Szeretettel üdvözöllek, a Hesperidium Fabulosa oldalán. A Blog, a Facebok Citrusok Magyarországon nevezetű csoporttal működik.  Az "ö...